Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Felfedezők napja című rendezvényt a Millenáris Park D épületében. 2015. május 9-én az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének képviseletében testközelből népszerűsíthettük a földrajzot és a földtudományokat a fiatalok körében. Már az év elején megindult a szervezkedés, a rendezvényt megelőző két hónapban összeszedtük az idei csapatot, illetve elkezdtük előkészíteni a feladatokat. Az idei forgatagban nagyobb szerepet vállaltunk: hétpróba helyszín lettünk, így a résztvevő gyerekek és fiatalok kitüntetett figyelmére számíthattunk. A Felfedezők napját ugyanis egy játékos vetélkedő fogja keretbe, amelynek keretében az érdeklődők különböző feladatokat oldhatnak meg, s hét próba teljesítése esetén jó eséllyel indulhatnak a nap végén a fődíjért, amely idén egy kelet-lengyelországi kalandos utazás volt.

fn3
Milyen kihívás elé állítottuk a gyerekeket? Egy többrészes talajfúrót kellett összerakni, de a feladatot egy-két fölösleges alkatész becsempészésével is nehezítettük. A nap egyik fontos hozadéka volt, hogy a társadalomföldrajzos kollégák is megtanulták (bocsánat, felelevenítették) az eszköz összerakását és szétszedését. Emellett sok más játékos feladat is szerepelt a repertoárunkban. A kisebbek földrajzi tárgyú színezővel foglalatoskodhattak, állatok élőhelyét kereshették a világtérképen, különböző vetületeket ábrázoló térképes kirakókkal, memóriajátékokkal bíbelődhettek. A nagyobbak térképtörténeti fejtörőn vehettek részt és földrajzos kvízeken mérhették fel tudásukat. A szakirodalom után érdeklődők könyvstandunknál időzhettek. Nagyon népszerű volt a természetföldrajzos kollégák mikroszkópos bemutatója, ahol a szemcseméret, az ásványok és kőzetek világába kalauzoltuk el a fiatalokat. Persze mindezt interaktív módon, játékosan, megmutatva a fiatalabb korosztálynak, hogy a kutatás és a „tudósok világa” nem is olyan unalmas dolog, mint azt sokan gondolják.

fn4

Intézetünket idén Balizs Dániel, Berényi Eszter, Egedy Tamás, Farkas András, Karácsonyi Dávid, Kiss Klaudia, Laczkó Margit, Munkácsi Petra, Petz Gabriella és Szabó Renáta képviselték. A szervezési feladatokban és a nap szakmai előkészítésében Erőss Ágnes jeleskedett. A természet- és társadalomföldrajz egysége nemcsak a közös munkában, hanem egyenpólónknak köszönhetően öltözékünkben is testet öltött.

fn2

A 2015. évi felfedezők napján ismét több ezer látogató vett részt, s bár a létszám kicsit elmaradt a tavalyitól, mindenképpen megérte a nap végén sajgó lábakkal és derékkal úgy hazamenni, hogy örömöt szerezhettünk a tudományágunk iránt érdeklődő kicsiknek, fiataloknak, felnőtteknek és időseknek.

fn5