2018. november 15-én, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében immár hagyományosan megrendezett szórvány napi konferencián az MTA CSFK Földrajztudományi Intézetének munkatársai mutatták be a nagyszabású kárpátaljai szórványkutatás főbb eredményeit.
A több intézet közreműködésével lebonyolított projekt kvantitatív és kvalitatív módszerekkel lebonyolított kutatásának első eredményeit tárták a nagyközönség elé. Grezsa István miniszteri biztos bevezető szavai után Tátrai Patrik a szórványkutatás elméleti hátteréről, illetve a kárpátaljai szórvány demográfiai helyzetéről tartott előadást, míg Kovály Katalin és Erőss Ágnes a terepkutatás tapasztalatait osztották meg a közönséggel.
Az eseményt a „szórvány hangja”, azaz a szórványban élő és tevékeny közéleti szereplők részvételével megtartott kerekasztal-beszélgetés zárta. Az esemény sajtóvisszhangja itt, itt és itt olvasható, míg a kutatás kapcsán készített interjú itt található.